Termelésvezetési ismeretek A-tól Z-ig

 

„Már több hasonló témájú tréningen vettem részt, mint amilyen a WIFI Hungária által szervezett Termelésvezetői ismeretek A-tól Z-ig képzés. Azonban, ez utóbbit tartom mindközül a legjobbnak. Az oktató nagyon felkészült volt, a résztvevőket rendkívül jól bevonta az oktatásba. Akár egy nappal is hosszabb lehetett volna, hogy János még több gyakorlati tapasztalatát át tudja adni. A feldolgozott témák közül nagyon jól fel tudom majd használni a konfliktusok kezeléséről tanultakat, illetve segítséget kaptam ahhoz is, hogy ezentúl könnyebben megtaláljam a közös hangot kollégáimmal.”   

 Fehérváry Róbert, műszakvezető, Rondó Hullámkartongyártó Kft.

 

A művezető tradicionálisan a termelés közvetlen irányítója. Az elmúlt évtizedek során a művezetők szerepe lényegesen megváltozott. A munkahelyi középvezetők tipikus feladatai: a művezető a „szendvics szerepben” –vállalat, illetve beosztottak képviselete, feladatok eredményes kiadása (delegálás) és számonkérése, helyes dicséret és fegyelmezés, munkahelyi rend és szabályok kialakítása és megtartása, igazságos problémamegoldás, szakszerű döntés-előkészítés és végrehajtás, konfliktuskezelés, helyes időgazdálkodás, eredményes motiválás, az egyéni és csoportteljesítmények mérése és fejlesztése, vevőkapcsolatok kezelése, minőségjavítás, eredményes kommunikáció, változások képviselete, sikeres kommunikáció.

 

Cél:

A képzés célja, a „szendvics helyzetben“, a menedzsment és a beosztott munkatársak közötti kihívásokkal teli környezetben lévő művezetők szerepének megerősítése. A művezetői pozíció betöltéséhez szükséges ismeretek és hasznos készségek elsajátítása.

 

 Tartalom:

 

 A termelésirányító felelőssége

 

  • Egyéni felmérés, értékelés
  • Menedzser és vezető
  • A team kialakítása és fejlesztése
  • Vezetői kompetenciák
  • Vezetési stílusok
  • Kockázatok azonosítása és kezelése
  • Gyakorlatok

 

 Hatékony megoldások a vezetői gyakorlatban

 

  • Egyéni felmérés, értékelés
  • Helyzetfüggő vezetés
  • Vezetői döntések
  • Probléma megoldási módszerek
  • Egyéni és csoport teljesítmény értékelése
  • Motiválás
  • Gyakorlatok

 

 Kommunikáció szendvics helyzetben

 

  • Egyéni felmérés, értékelés
  • A kommunikáció tervezése és lebonyolítása
  • Írásos kommunikáció: fajtái és követelményei
  • Tárgyalások hatékony lebonyolítása, telefonkonferenciák
  • Meggyőző prezentáció
  • Gyakorlatok

 

Kommunikáció és konfliktuskezelés a termelésben 

 

  • Egyéni felmérés, értékelés
  • A konfliktusok kialakulása és tüneteik
  • Munkahelyi konfliktusforrások
  • Konfliktusok kialakulásának megelőzése
  • Konfliktusok kezelése
  • Gyakorlatok

 

Hatékonyság növelés és ellenőrzés

 

  • Egyéni felmérés, értékelés
  • Gyakori időgazdálkodási hibák
  • Általánosan alkalmazott módszerek az időgazdálkodás javítására
  • Változások menedzselése
  • Gyakori vezetői hibák
  • Gyakorlatok

 

A képzés tematikáját a WIFI Hungária trénere dolgozta ki. A program elnyerte a nemzetközi zsűri tetszését, megalkotóját a WIFI Nemzetközi Tréner 2011 címmel jutalmazták.

 

A képzés időtartama: 5 nap / 40 óra

A képzés díja: 310 000 HUF + ÁFA

 

A képzés időpontja:

 

Igény szerint indítjuk 

Jelentkezem erre a képzésre

 

Vállalatok, amelyek már részt vettek Termelésvezetési ismeretek képzésen

 

CSI Hungary Kft., Fővárosi Vízművek Zrt.,  Magyar Közút Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság,  Murexin Kft.,  Rondo Hullámkartongyártó Kft.,  Siemens Transzformátor Kft.,  Wireg Kft.

 

Gratulálunk a WIFI Hungária első nyitott

Termelésvezetői ismeretek A-tól Z-ig képzés résztvevőinek!

Munkájukhoz ezúton is kívánunk sok sikert!

Termelésvezetési ismeretek

WIFI
Magyarország

Magyarország

WIFI Magyarország. Nemzetközi partnerek

Kontakt

Bővebb felvilágosítással a termelésvezetők hatékonyságát növelő képzésekről készséggel állunk rendelkezésére.
Ansprechpartner
T: +36 (1) 4 880 880
F: +36 (1) 4 880 881
E: foldvary.beata@wifi.hu
kraftWerk