Vezetői időgazdálkodás hatékony delegálással

Májusi kilemelt ajánlatunk keretében a képzés kedvezményes díja: 113.100 Ft. + Áfa

 

„Jól összeszedett képzési anyag, változatos formájú információátadás és eszközhasználattal az érdeklődés felkeltése és fenntartása, segítőkész, ösztönző – bátorító és nem kényszerítő.”

Vezetői időgazdálkodás hatékony delegálással, nyitott tréning résztvevői visszajelzés

 

A tréning célja:

Olyan eszközökkel ismertetjük meg és olyan technikákat gyakoroltatunk be a - vezető beosztásban lévő - résztvevőkkel, amelyekkel a napi rutinfeladatokat rövidebb idő alatt tudják megoldani, és a váratlanul felmerülő új feladatokra pedig könnyedebben tudnak majd időt szakítani.

 

A kifejezetten vezetők részére szóló időgazdálkodás tréning részét képezi a hatékony delegálás, mint időgazdálkodás és a munkatársak motiválásának egyik legfontosabb módszere.

 

Résztvevők:

Időgazdálkodás tréningünket ajánljuk azoknak, akik úgy érzik, hogy nehezen tudnak időt szakítani a fontos dolgokra. Várjuk mindazon vezetőket is, akik úgy érzik, mások osztják be az idejüket, és szeretnék időfelhasználásukat hatékonyabbá tenni.

 

Tartalom:

 

Az időgazdálkodás modelljeiről röviden

„Szervezd meg magad” ● „Célorientált” ● „Varázsbot” ● „Flow” ● „Harcos önvédelem”

 

A természetes időtervezési modellről részletesen

Vízszintes kontroll ● Függőleges kontroll

 

A vezetői munkafolyamat szervezés öt lépcsőjéről

Gyűjtés és eszközei ● Azonosítás ● Rendszerezés ● Áttekintés ● Kivitelezés (Négyszintes, Háromszintes és Hatszintes modell

 

 

A legfontosabb vezetői időmegtakarítást hozó módszerekről (E. Bono alapján)

Elvetés, lenyesegetés, karcsúsítás ● Összevonás ● A koncepció feltárása ● A lényeg és kivételek ● Átstrukturálás ● Újrakezdés ● Modulok és kisebb egységek ● Provokatív amputáció ● Vágyálom ● Feladatáthelyezés ●  Létramódszer ● Zamatmódszer

 

Az időgazdálkodási fegyelem megvalósítás – LEAD rendszeren keresztül

 

Egyéni hatékonyságunk az időgazdálkodásban

Feladataink csoportosítása, rangsorolása ● A hatékony időgazdálkodást segítő eszközök a munka megszervezésekor  ● Tervezési módszerek, a váratlan események kezelése, telefonos hívások szervezése ● Kommunikációs eszközök az időgazdálkodásban ● Mikor és mire mondhatunk NEM - et, hogyan kezeljük a személyes megszakításokat

 

Tervezés-szervezés, prioritások és célok

Szokásaink és időgazdálkodásunk összefüggése ● A prioritás-meghatározás fontossága, haszna, gyakorlata. ● A tervezés eszközei, saját napi, heti, havi és éves időterv készítése ● Munkaidőkeret és beosztása ● Fogja el az időrablókat teszt kitöltése /tréning előtt/ ● „Ementáli módszer” használata ● Fontossági sorrend és prioritás meghatározás az ABC elemzés módszere

 

Az egyéni vezetői és csapatmunka szervezettsége

Miért delegáljunk? ● Mit ne? A helyes delegálás lépése ● Felkészülés a delegálásra - a beosztottak edzése és motiválása: Hogyan szakítsunk időt a beosztottainkra ● Delegálási módszerek, technikák, lehetséges kockázatok ● „Egyperces Manager” a gyakorlatban ● Mentor és „kvázi” helyettes szerepe ● Delegálási gyakorlat

 

A hatékony időgazdálkodást segítő eszközök

A tervezés ● Az előkészítési idő fontossága ● A beérkező tennivalók kezelése (e-mail, kartotékrendszerek) ● Levelező rendszerek – naptárfunkciók – szinkronizálás ● A telefon/ Palm top használata az időgazdálkodásban ● Hogyan? mikor? üzenetek, mobilhasználat ●  „Niido rektor” időgazdálkodási ötletei

 

Egyéni vezetői akcióterv

 

 

Időtartam: 2 nap / 20 óra

 

Ár: 159 000 HUF+ÁFA

 

A tréningek időpontjai:

 

  • 2012. július 4-5. szerda - csütörtök

 

Jelentkezés

 

Vállalatok, amelyek már részt vettek időgazdálkodás tréningeken

American Express Magyarország, Bonduelle Central Europe Kft., Chinoin Zrt., Denso Magyarország Kft., GlaxoSmithKline Biologicals Kft., Magna Steyr ECH Kft., Magyar Turizmus Zrt., Pappas Auto Magyarország Kft., Rondo Hullámkartongyártó Kft., Seton Hungary Kft., Siemens Zrt., SynergonRendszerintegrátor Kft, Szilánk 2007 Zrt., Vincotech Hungária Kft., WiSoft Kft., ADIDAS Budapest Kft., Akzo Nobel Coatings Zrt., Budapest Bank Nyrt., Cargill Animal Nutrition, Citibank Rt., Favorit Food (McDonalds), Infineon Technologies Kft., Laird Technologies, Lidl Magyarország Kereskedelmi Bt., Lindab Butler Építőipari Rendszerek Kft., Magyar Közút Nonprofit Zrt., Nagisz Zrt., Organica Környezettechnológiák Zrt., PEZ Production Europe Kft., Philips Kft., PREC-CAST Öntödei Kft., Robert Bosch Elektronika Kft., Robert Bosch Power Tool Kft., Sanofi-Aventis / Chinoin Zrt. , Saubermacher Kft., Siemens Zrt., Szerencsejáték Zrt., Tresser Food (McDonalds), Uniqa Biztosító Zrt.

 

WIFI
Magyarország

Magyarország

WIFI Magyarország. Nemzetközi partnerek

Kontakt

Amennyiben tréningünk felkeltette érdeklődését, munkatársunk készséggel áll rendelkezésére további információkkal.
Ansprechpartner
T: +36 (1) 4 880 883; +36 (20) 491 1330
F: +36 (1) 4 880 881
E: mathe.eniko@wifi.hu
kraftWerk