Vezetői készségfejlesztés

"Pályafutásom során lehetőségem volt pár alkalommal különféle tréningeken részt venni, azonban a WIFI Hungária által szervezett tréninghez hasonlóban eddig nem volt részem. A tréning vezetője felkészülten és remek humorral fűszerezve vezette mindhárom nap programját. Minden óramű pontossággal zajlott. Annak ellenére, hogy eltérő iparágakból, különböző településekről érkeztek a résztvevők, a tréning végére remek kis csapattá érett össze a társaság. Személy szerint sokat profitáltam vezetőként a tréningen elhangzottakból, a tesztekből és nem utolsó sorban a gyakorlati feladatokból. Köszönettel tartozom a munkaadóm felé, hogy lehetővé tette számomra a tréningen való részvételt. A WIFI Hungária munkatársainak gratulálok a színvonalas rendezvényhez!"

Lukácsi Andrea, Logisztikai vezető, Magnew Kft.

 

 

Cél:

A különféle vezetési stílusok és szerepek megismerése, az egyéni vezetői szemlélet kialakítása és formálása céljából. A vezetői készségek fejlesztése, gyakorlatokon keresztül, különféle vezetői helyzetekben.

 

Résztvevők:

 

Azokat a vezetőket várjuk, akik tudatosan szeretnék kialakítani egyéni stílusukat, fejleszteni szeretnék ismereteiket korszerű, eredményes módszerekkel. A képzést ajánljuk kezdő vezetőknek is, illetve mindazoknak, akik még csak készülnek erre a szerepre.

 

Tartalom:

 

  • Sikeres vezetési módszerek
  • Vezetői stílusok és alkalmazásuk
  •  Mi a vezetői hatékonyság titka?
  • A motiváció hatása a teljesítményre
  • Mitől hatékony a vezetői kommunikáció?
  • Szervezeti kommunikáció
  • Konfliktusok a szervezetben, ezek megoldása
  • Problémamegoldás és döntéshozatal
  • Esettanulmányok – gyakorlati alkalmazás

 

Időtartam: 3 nap / 24  óra

 

Ár (Ft): 198 000 HUF + Áfa

 

Képzés időpontja:

  • 2012. június 4-5-6. hétfő-kedd-szerda

 

Jelentkezés

 

Vállalatok, amelyek már részt vettek vezetői tréningeken

AGC Automotive Hungary Kft., Adidas Budapest Kft., Agmi Zrt., Alföld Porcelán Edénygyár Zrt., Anest Zrt., AON Magyarország Tanácsadó és Pénztárszolgáltató Rt., Babolna, bauMax Magyarország Rt., Bonduelle Nagykőrös Zöldségfeldolgozó Kft., Borsodi Sörgyár Zrt., Bourns Alkatrészgyártó Kft., BT Limited Mo-i Fióktelepe, Calyon Bank, Cargo Partner Hungária Kft., Cinema City, Continental Teves Magyarország Kft., DEK Magyarország Kft., EHR Holding Zrt., Eissmann Automotive Hungaria, Electrolux Lehel Kft., EPCOS Elektronikai Alkatrész Kft., Europapier Hungária Kft., Eway Outsource Kft., FAG Magyarország Ipari Kft., Federal Mogul Hungary Kft., Ferrobeton Zrt., FESTO-Am Kft., Flextronics International Kft., GÁZGÉP Kft., Gebrüder Weiss Szállítmányozási és Logisztikai Kft., Giro Zrt., GKM, GYŐRI PLAST Műanyagipari Kft., Hungarocontrol Zrt., Interware Internet Szolgáltató ZRt., J&J Center Kft., Juventus Képzési Központ, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., KIKA Lakberendezési Kft., Közép-Európai Egyetem Közlekedéstudományi Inézet, Kuka Robotics Hungária Iapri Kft., Lambda Systeme Kereskedelmi Kft., LEGO Manufacturing Kft., Libri Könyvkereskedelmi Kft., Lion & Grapehill Rendszerfejlesztés, M + M Kft., Magna Steyr Engineering Center Hungária Kft., Magnew Kft., Magyar Állami Operaház, Magyar Doka Zsalutechnika Kft., Magyar Közút Nonprofit Zrt., Magyar Posta Zrt., Magyar Telekom Nyrt., Mahid 2000 Zrt., Marketbau-Remeha Kft., Mátrai Erőmű Zrt., Máv Start Zrt., MÁV Vasjármű Kft., McDonalds, Mersits és Társa Bt., Nalco Hungary Ipari Kereskedelmi Kft., Nufarm Hungária Kft., Office Depot Hungary Kft., ORACLE Hungary Számítástechnikai, Organica Környezettechnológiák Zrt., Pannon Air Cargo, Pappas Auto Magyarország Kft., Parfümerie Douglas Kft., PEZ Production Europe Kft., Philips Kft., Phoenix Mecano Kecskemét Kft., Plasticor Műanyagfeldolgozó Kft., Polygon Informatikai Kft., PSA Finance Hungary Zrt., Rába-Jármű Kft., Rati Kft., RENO Cipőkereskedelmi Kft., Richter Gedeon Nyrt., Robert Bosch Power Tool Kft., Rondo Hullámkartongyártó Kft., SABMiller Europe Kft., Samsung, Sanofi-Aventis / Chinoin Zrt., Siemens Zrt., Studio Moderna 2000 TV-Shop Hungary Kft., Szilánk Glass Kft., Tchibo Budapest Ipari és Kereskedelmi Kft., Thales Rail Signalling Solutions Kft., ThyssenKrupp Presta Hungary Ltd, TYCO Electronics, UNICOMP Informatikai Kft., Uniqa Biztosító Zrt., Valeo Auto-Electric Magyarország Kft., Vegyépszer Zrt., Veszprémi Nyomda

WIFI
Magyarország

Magyarország

WIFI Magyarország. Nemzetközi partnerek

Kontakt

Bővebb információért a képzéssel kapcsolatosan keresse munkatársunkat!
Ansprechpartner
T: +36 (1) 4 880 883; +36 (20) 491 1330
F: +36 (1) 4 880 881
E: mathe.eniko@wifi.hu
kraftWerk